Itália legszebb terei

Itália legszebb terei

1. Piazza San Pietro, Róma

A Szent Péter-bazilika a római katolikus egyház első számú szentélye, a négy nagy bazilika egyike, a világ második legnagyobb keresztény temploma.Róma (és azon belül a Vatikán) egyik leghíresebb látnivalója az a lenyűgöző tér, és az a csodás kupolával koronázott bazilika, ahol a katolikus világ szíve dobog. Ellipszis alakú területének szélessége 320, hosszúsága 240 méter. A teret két oldalról egy-egy 17 méter széles kolonnád szegélyezi, amelyek négy-négy oszlopsorból állnak. A kolonnádokat összesen 284, mészkőből faragott, 13 méter magas dór oszlopból alakították ki.

2. Piazza Navona, Róma

Az olasz főváros egyik legnyüzsgőbb és leghangulatosabb tere, melyet kávéházak és éttermek szegélyeznek.A Piazza Navona Róma történelmi központjának egyik tere, amelyet három barokk szökőkút díszít. A tér helyén egykor római aréna állt. 1520-ban a téren hirdették ki a Luther Mártont kiközösítő ítéletet, és itt égették el műveit is.

3. Piazza del Campo, Siena

Olaszországnak és ezen belül Toszkánának az egyik legszebb tere Siena városában található. A város három dombtetőre épült, ‘szíve’ a Piazza del Campo, kagyló alakú tere. A város főtere, mely a középkor óta a jelentős társadalmi események színhelye, köztük a sienai palio, a híres kosztümös lovasverseny megrendezésének színtere. Középkori épületegyüttesének szépsége miatt nemzetközi hírű, a világörökség része a város történelmi központjával együtt. A teret körülvevő paloták közül kiemelkedik a régi városháza, Palazzo Pubblico és annak tornya, a Torre del Mangia. A tér szélén díszkút található, a Fonte Gaia. A tér közelében számtalan kis üzlet található, ahol a vidék jellegzetességeiből és a híres tartuffos specialitásokból is kóstolhatunk.

4. Prato della Valle, Padova

Veneto tartományának egyetemi városa méltán büszke a lenyűgöző méretekkel rendelkező Prato della Valle terére, ahol a leghíresebb padovai diákok szobrai találhatóak. Domenico Cerato tervezte a teret 1775-ben. Padova déli részén található kb.90.000m2 területet foglal el , és a mai napig Európa legnagyobb tereinek az egyike. Memmia szigetének is nevezik a teret, mert az elképzelés tulajdonképpen Andrea Memmotól származik.Ő volt Padova legcsodálatosabb terének megálmodója, a térnek , mely a város történetét, eseményeit hívatott elmesélni. Andrea Memmo (1729-93) velencei lovag volt. A művészetpártoló a Római köztársaság követe, Velence prókátora 2 hónap leforgása alatt , piactérré, előadások színhelyévé alakíttatta a teret. Két ellipszis forma alkotja a teret, melyet Memmo 48 egyforma részre osztatott és így helyezték el a 78 szobrot, és 8 obeliszket, 2 hely üresen áll. A szobrok 1775-1838-ból származnak. 1866-ig Szobrok tere-majd a városi tanács döntése alapján  Vittorio Emanuelle terének keresztelték.1934-től visszakapta eredeti nevét. Mielőtt a tér mai aszfaltozott formája elkészült volna, a fű csak nagyon lassan, gyéren nőtt a szekerek, állatok és emberek állandó mozgása miatt. Ebből az időből származik a népi mondás, ami Padovát a név nélküli szent, a fű nélküli völgy  és az ajtó nélküli kávéház városának mondja.(Basilica di San’Antonio- a népnyelvén egyszerűen csak Santo,a Prato della Valle-fő nélkül és a Pedrocchi kávéház , mely nyitott árkádokkal épült , valóban ajtó nélkül, középen italboltot működtetve.)

5. Piazza San Marco, Velence

A Szent Márk tér (Piazza San Marco) Velence központja és a legismertebb látnivalója is egyben. Napóleon a Velencei Köztársaság meghódításakor a “világ legszebb szalonjának” nevezte. A világ egyik legszebb terén találjuk a város leghíresebb látnivalóit is a Szent Márk Bazilikát (828), a Doge Palotát, a Campanil épületét és az Óratornyot is. A trapéz alakú Szent Márk tér 175 méter hosszú, a bazilika oldalán 83 méter széles, míg a Napóleoni szárnynál 56 méter a szélessége. A Caffé Florian-ban (1720) , mely a világ egyik legrégebbi kávézója egy finom espresso-t is megkóstolhatunk…

6. Piazza dei Miracoli, Pisa

Toszkána egyik legtöbbet fotózott tere a Piazza dei Miracoli tere, ahol a híres Ferde torony épülete is található. A pisai Dóm-tér, a Campo dei Miracoli, vagyis a Csodák tere a város központjában található. A részben füves, részben kövezett tér négy meghatározó építménye a dóm (Duomo), a ferde torony (Campanile; Torre pendente), a keresztelőkápolna (Battistero) és a temető (Camposanto).

7. Piazza del Plebiscito, Nápoly

A Piazza del Plebiscito Nápoly legnagyobb tere. Az 1860-as népszavazás után kapta a nevét, amikor is eldöntötték Nápoly csatlakozását az Savoya-ház által létrehozott egyesült Olaszországhoz. Keleten a királyi palota határolja, nyugaton a San Francesco di Paola kiterjedt kolonnádjaival.

8_18.jpg

8. Piazza Ducale, Vigevano

Észak-Olaszországban, Lombardia tartományában találjuk Vigevano városát, ahol a gyönyörű reneszánsz tér is található. 1492-ben kezdték kialakítani a 134 méter hosszú és 48 méter széles tér impozáns formáját, melyre a megbízást Ludovico Sforza (Il Moro) adta ki.

9. Piazza del Popolo, Ascoli Piceno

Ascoli Piceno városa talán kevésbé ismert a magyar utazók körében. Marche tartományának városa is büszkélkedik egy gyönyörű főtérrel. A város történelmi és egyben geometriai középpontja a Piazza del Popolo, ahol szinte minden travertin kőből épült. A Palazzo dei Capitani del Popolo (XIII.század), a híres Caffè Meletti, a San Francesco (XIII-XVI.) templom és a Loggia dei Mercanti gyönyörű épületei mind itt találhatóak.

10. Piazza Pretoria, Palermo

Szicília szigetén járva látnivalókban nincs hiány és természetesen a sziget is büszkélkedhet gyönyörű terekkel. Az egyik legszebb Palermo városában, a Kalsa negyedben, a Piazza Pretoria (vagy másik nevén a Piazza della Vergogna), melyet szinte teljesen betölt egy szobrokkal túlzsúfolt szökőkút. A szökőkút történethez tartozik, hogy a kútnak és a szobroknak otthont adó tér kialakításához több házat is leromboltak. Innen a kút elnevezése is, melyet a történet és a meztelen szobrok miatt a “szégyen kútjának” neveznek.

Vélemény, hozzászólás?