Karácsony Olaszországban

Karácsony Olaszországban

Ahogyan világszerte, Olaszországban is különlegesen fontos ünnep a családok számára a Karácsony ünnepe. A közmondás is úgy tartja: „Natale con i tuoi, Pasqua con chi vuoi.” vagyis A karácsonyt a szeretteiddel töltsd, a húsvétot pedig azzal, akivel akarod! December nyolcadikán, Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának napján az egész Csizma karácsonyi díszkivilágításba öltözik. Ezen a napon díszítik fel a fenyőfákat, ekkor állítják fel a Betlehemet is. Olaszországban megszokhattuk minden régió, minden tartomány őriz saját hagyományokat az ünneppel kapcsolatban, de sok számunkra is ismerős ünnepi szokással találkozhatunk ebben a meghitt ünnepi időszakban. December elsejével az emberek elkezdenek készülni, melynek nyomait az utcákat járva mindenütt fellelhetjük. A városokat mindenfelé ünnepi díszek tarkítják: az utak, főterek és az üzletek kirakatai gazdag kivilágítást kapnak, sok városban adventi vásárok , korcsolyapályák nyílnak.

Adventi vásárok: A legszebb és leghíresebb adventi vásárokkal Verona, Bolzano, Vipiteno városai büszkélkedhetnek. De persze Itália nagyvárosai is kitesznek magukért ha adventi pompáról , fényekről van szó. Milánó városában több adventi vásár is megrendezésre kerül. Különösen hangulatos a Darsena Navigli negyed karácsonyi díszkivilágítása , de a Dóm téren felállított karácsonyfa is meseszép. Nem beszélve a Galleria Vittorio Emanuele pazar dekorációjáról, fényeiről és a 10.000 Swarovski kristállyal ékeskedő pompás karácsonyfájáról. További részletek Itália legszebb karácsonyi piacairól: ITT

Babbo Natale: Az utcákon Mikulások hada sétál ilyenkor és ott vannak minden üzletben, bevásárlóközpontban is. Az olasz gyerekek számára Babbo Natale, „Karácsonyapó” vagyis a Télapó. Olaszországban december 6-án azonban semmi izgalmas nem történik, Télapó ebben az időszakban máshol tevékenykedik. Itt karácsonykor érkezik meg, az olasz gyerekeknek nem a Jézuska, hanem a Babbo Natale hozza az ajándékot. Babbo Natale helyett a Befana, a jó boszorkány, aki Vízkeresztkor, január 6-án köszönt be az itáliai családokhoz, és hoz sok-sok ajándékot a gyerekeknek. Olaszországban január 5-ről 6-ra virradó éjjel érkezik a ronda, de jóságos boszorkány, hogy megajándékozza a gyerekeket. A vékony, öreg, ősz hajú boszorkány a kéményen keresztül jut be a házakba és a kandallóra akasztott zoknikba teszi a gyerekeknek szánt ajándékát.  A hosszú orrú, seprűnyélen érkező boszorkány története is régi időkre nyúlik vissza. Antik római szokásból alakult ki, mára már kicsit átalakult és a gyümölcs helyett drágább meglepetésekkel is  megajándékozza a jó gyerekeket. Míg a rosszak szenet kapnak ajándékba…

Télapó háza: Olaszországban több városban is felkereshetjük az ünnepek előtt Télapó mesés házát. Ornavasso városában Télapó barlangja vár ránk (www.grottadibabbonatale.it) a La Casa di Babbo Natale, Riva del Garda városában (www.casadibabbonataleriva.it) kápráztat el bennünket. A Világörökséghez tartozó Govone városa, Piemonte tartományában pedig minden évben karácsonyi faluvá alakul az ünnepek idejére.  Montecatini Terme városában idén november 11-én nyílik meg Télapó háza, ahol mindenki újra gyermeknek érezheti magát egy kicsit. Kézműves programok, és fantasztikus dekorációk keltik életre a karácsonyi hangulat varázsát. Információk: www.lacasadibabbonatale.it6_44.jpg

Karácsonyi menü: A legfontosabb nap amikor ha tehetik a külföldön élők is a rokonokkal egybegyűlve ülnek asztalhoz a Vigilia-t követő nap, vagyis December 25. (December 26. Santo Stefano napja) Olaszországban nincs hagyományos karácsonyi menü, de a legtöbbször halételek kerülnek az asztalra. Régiónként és persze házanként változik mi kerül fel az ünnepi asztalra. Délen és Lazio tartományában nem hiányozhat a menüből az angolna. Calabria tartományában december 24-én sült articsóka és zeppole biztosan kerül az asztalra, míg Lombardiában és Veneto tartományában központi szerepet kap a pandoro és a panettone. Északon egy jellegzetes ünnepi fogás a carbonade valdostana, vörösboros marhahús. Piemonte tartományában elmaradhatatlan az agnolotti tészta. Lombardiában a fóliában sült angolna, Veneto-ban a polenta hódít tőkehallal. Friuliban csülök és pacal, Trentinoban az ízletes canederli gombócok, rétes és zelten az elmaradhatatlan kellékei az ünnepi menünek. Közép-Olaszországban a tőkehal, Rómában a halleves, Toszkánában a máj, a fácán és kacsa szerepelnek első helyen. Campania tartományában is szerepel az ünnepi menüben az angolna és hogy miért annak van is egy magyarázata. Mivel a hal hasonlít a kígyóhoz, az angolna az ember győzelmét szimbolizálja a Sátán felett , akinek hatására Éva megszegte az Isteni parancsot.

 

Panettone: A népszerű karácsonyi kalács Olaszországban már novemberben felkerül az üzletek polcaira. Panettone nélkül nincs ünnepi asztal Itáliában. Kuglófszerű mazsolás-gyümölcsös édesség, mely ma már számtalan variációban létezik. További részletek: ITT

Karácsonyfa: Olaszországban a karácsonyfát már hetekkel korábban, december 8-án, (Immacolata Concezione-Szeplőtelen fogantatás) felállítják. A milánói hagyomány szerint a fát Sant’Ambrogio, Milánó védőszentjének ünnepén december 7-én állítják fel. Míg Puglia tartományában  San Nicola, Bari védőszentjének a tiszteletére, már december 6-án. Bár a fa az élet szimbóluma, sok helyen a műfenyők jellemzőek az ünnepekkor. Természetesen nemcsak a házak, lakások, de a városok is ünnepi díszbe öltöznek ilyenkor és a tereken pompás fák díszelegnek.

Betlehem: A karácsonyi esemény legbeszédesebb szimbóluma a jászol, melynek története hosszú évekre nyúlik vissza. Az olaszok nem készítenek és nem is vásárolnak adventi koszorút, helyette más díszíti az asztalt. Jászol vagyis Presepe készül ilyenkor. A jászol díszítettsége mindenkinek a kézügyességétől és fantáziájától függ, a lényeg, hogy karácsonyig elkészüljön. Nyilván sokan nem készítik, hanem beszerzik az ünnep előtt a jászolt, ki nagyobbat, ki kisebbet, nem véletlen tehát, hogy erre is szabályos kézműves iparág épült. A hagyomány egészen az 1200-as évekig nyúlik vissza, tehát tekintélyes tradícióval bír a Betlehem állítása, melynek szülőhazája a középkori Itália. A történet szerint az első Betlehemet Assisi Szent Ferenc készítette el Umbriában, Greccio városában, 1223.december 25-én. A ferences rend megalapítója 1222 karácsonyán Betlehembe járt. Olyan nagy hatással volt rá a karácsonyi liturgia, hogy hazatérvén a pápához fordult engedélyért, hogy a következő esztendőben ő is hasonlóképpen ünnepelhesse meg a karácsonyt. Szent Ferenc egy barlangot béleltetett ki szalmával, ahová jászlat állított, élő állatokkal és ott tartotta prédikációját a híveknek. Az első igazi jászlat azonban Arnolfo di Cambio készítette 1283-ban Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikában. Ma a leghíresebb élőképet a Vatikán főterén tekinthetik meg az érdeklődők, szintén hús-vér szereplőkkel. A családi életben is fontos szerep jut a Betlehemnek, elkészítése december 8-án, a karácsonyfa felállításának napján kezdődik, feladata, hogy felidézze Jézus születésének történetét, és lélekben felkészítse az embereket a szent ünnepre. Érdekesség, hogy a nálunk bevett szokásokkal ellentétben az olasz Betlehem, vagy, ahogy ők hívják: Presepe-csak szenteste teljesedik ki, a kisdedet ugyanis 24-én, pontban éjfélkor helyezik a jászolba. A Betlehem állítás, illetve annak eljátszása minden településen nagy jelentőséggel bír. Egyes településeken nem csak a jászolt, de egész kis falvakat építenek, amelynek központjában áll a Szent Család. A karácsony ünnepe tulajdonképpen 24-én éjfélkor kezdődik, és mindössze egy napig, másnap éjfélig tart. Az ünnep 25-én délben családi ebéd keretében éri el a tetőpontját, és az ajándékozás is erre a napra esik. Legfontosabb vallási esemény a Pápa szentmiséje, amit a világ több pontján figyelemmel kísérnek a hívők, s melynek során az egyházfő az egész világot megáldja.

BUON NATALE! 

Vélemény, hozzászólás?